Kopjafaállítás és lovasnap

      Milyen egy jó falunap? – tette fel a kérdést egyik ismerősöm. Aztán, mivel láthatóan régóta foglalkoztatja a kérdés, ő maga válaszolt. Az tekintendő sikeres rendezvénynek, amelyikre  a község apraja-nagyja elmegy. Fontos, hogy a szórakoztató programok mellett legyen alkalom a lélek épülésére is. S hogy ne csupán az egy faluból valók örüljenek egymásnak, hanem hogy a szomszédos községekből, közelebbről és távolabbról érkezett vendégeknek megmutassuk, miként élünk, és hogy hogyan tudunk ünnepelni. Mert ünnepelni tudni legalább olyan fontos dolog, mint szorgosan munkálkodva tartalmassá tenni a hétköznapokat.
      Ha a fenti elvárásokat összevetjük a Tiszakeresztúron látottakkal, hallottakkal, akkor bátran kijelenthetjük, hogy ez a falunap jól sikerült. Délelőtt a zsúfolásig megtelt református templomban Tegze László helyi lelkipásztor köszöntötte az egybegyűlteket. A szószékre ezúttal Budapestről érkezett vendég lépett: Komlós Attila tiszteletes, az Anyanyelvi Konferencia ügyvezető elnöke, aki a prédikációját a következő igére építette:” Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívre jussunk.” (Zsoltárok könyve 90:12) Nem csupán arról van szó, hogy meg kell tanulnunk bölcsen számlálni napjainkat. Fontos, hogy gazdálkodni tudjunk a nekünk szánt idővel, mert az idő Isten megváltó munkájának a lehetősége. Amely, s ezt érezzük mindannyian, visszahozhatatlanul múlik. Éppen ezért alapvető dolog, hogy felismerjük: Istentől kaptuk mindezt, meg kell látnunk életünk célját, s akkor úgy magunk épülésére, mint a bennünket sorai közé befogadó nagy közösség, magyar nemzetünk javára fordíthatjuk tovatűnő éveinket. Elengedhetetlen, hogy tisztában legyünk az idővel kapcsolatos fogalmakkal,  a mindennapjainkat kergető Kronosszal, és a kegyelmi állapotot jelző Kairossal. Kegyelmi állapot az, amikor olyan fontos dolgok történnek velünk, a közösségünkkel, hogy azt hisszük, megállt az idő. Vajon észrevesszük-e ezeket a nagy pillanatokat? Hinnünk kell benne, hogy a mai alkalom is ilyen. Nemcsak azért, mert magyarok jöttek magyarok közé. Akik a szétszakítottságon, az egység erősítését kívánják szolgálni. Olyan keresztyén közösséghez látogattunk most el, melynek tagjai ugyanazon nyelven ugyanúgy imádkoznak mint mi, akiknek ugyanaz a kultúrájuk, a hagyományviláguk, mint a miénk. Mert kell, hogy tudjunk egymásról, hogy számon tartsuk egymást.
      A hálaadó istentisztelet után a tömeg kivonult a templom előtti térre az ott felállított millenniumi emlékjelhez. Mándiné Sápi Eszter polgármester köszöntője után Dupka György, a MÉKK elnöke a millenniumi emlékezéssorozat kárpátaljai állomásairól szólt. Dercen, Fornos, Salánk, Péterfalva, Bökény után most újabb emlékjel hirdeti az államalapítás ezredik, Krisztus születésének kétezredik születésének évfordulóját. Mint amikor Árpád népe bejött óhazájába, és a harcosok sorra gyújtották őrtüzeiket, több mint ezer esztendő után ugyanúgy jelzik ezek a kopjafák, hogy itt vagyunk, megmaradtunk, s hogy élni akarunk.
Pomogáts Béla, a Magyar Írószövetség elnöke (egyben ő tölti be az Anyanyelvi Konferencia elnöki tisztjét is) beszédében visszatekintett a magyarság vérzivataros századaira. A szónok a múlt üzenetét ekképp fogalmazta meg: a történelmi sorsfordulók során mindig az volt a kérdés, hogy sikerül-e megtalálni a nemzet erejét. A szolidaritásnak azt a hálóját, ami egy néptömeget nemzetté tesz. A nemzet - mindennapi népszavazás, idézte egy francia filozófus mondását a budapesti vendég. Alapvetően fontos, hogy itt, a Kárpátok lábainál mind többen mondjunk igent a közösségi létre. Hasonló gondolatokat fogalmazott meg üdvözlő beszédében Viski János konzul, aki nagyra értékelte azt a hősies küzdelmet, amit a kárpátaljai magyarság folytat a megmaradásáért, s hogy hitében továbbra is szilárd, erős maradt. Péntek János, a kolozsvári Babes-Bólyai Egyetem professzora a kopjafa eredeti és mai jelentéséről szólt. A kopjafa, mely egykor a beteljesülő emberi élet jelképe volt az erdélyi és más temetőkben, ma pedig a történelmi időt jelképezi. Hangsúlyozta, hogy a nyelv megőrzése, a kereszténység felvétele, az államalapítás és nem utolsó sorban a reformáció azok a gyökerek, melyek mélyre nyúlva egymással összefonódva tartják életben a magyar nemzetet. Balázs Géza nyelvész arra az Illyés Gyula által megfogalmazott felismerésre hívta fel a figyelmet, hogy anyanyelvünkön nem csupán megszólalunk: a nyelv alakít bennünket, formálja jellemünket.
      Vajon mi, a mostani nemzedék, milyen maradandó örökséget hagyunk magunk után? – tette fel a csöppet sem szónokinak szánt kérdést Gortvay Erzsébet, a MÉKK társelnöke. Nemcsak a kopjafáknak és márványtábláknak kell jelezniük ittlétünket, mint ahogy a régmúltban, most is valamennyi generációnak feladata van, s azt becsülettel el kell végezni.
Gerendely Béla, a helyi KMKSZ alapszervezet elnöke vázolta a közel 900 éves Tiszakeresztúr történetét. Tatárjárás, megtorló hadjáratok, szabadságharc, világháborúk vérvesztesége, málenykij robot – az évszázadok során igen sok nehézség jutott az itt élőknek osztályrészül. A közösség mégis él és élni akar. Igaz, hogy az utóbbi másfélszáz esztendőben kissé csökkent az itt lakók létszámának gyarapodása, ám a fejlődés nem állt meg. Míg a  század elején közel 600 lakosa volt a falunak, most az itt élők száma megközelíti a nyolcszázat. Ezután a helyi iskola tanulói – Gerendely Erzsébet, Fábián Melinda, Hapák Erzsébet. Jánki Tünde – alkalomhoz illő verseket mondtak kifejezően, mély átéléssel. Végezetül Balogh Ilona elénekelte a Be régen vérezel, szegény magyar című éneket.
      Szerencsés egybeesés, hogy az első tiszakeresztúri falunap keretéül szolgálhatott a másodszor megrendezésre kerülő ugocsai lovasnapra. A lovasversenyre benevező versenyzők az itteniekből és a közeli falvakból verbuválódtak. A többszáz néző előtt zajló vetélkedőn – 900 métert kellett vágtatniuk a lovasoknak – Mándy Gergő nyert. Igen izgalmas, olykor lélegzetelállítóan veszélyesnek tűnt a “rókavadászat”, amikor is a leggyorsabbnak tartott lovast üldözik a többiek, és megpróbálják elvenni tőle a nála található rókafarkat.
      A harci kürt szavára felsorakoztak a Salánki Íjászegyesület tagjai, akik aztán reflexíjjal, dárdával, harci kereszttel bemutatót tartottak.
      A rendezvényt a MÉKK, az Anyanyelvi Konferencia és számos helyi vállalkozó anyagilag támogatta.